Városlista
2024. december 21, szombat - Tamás

Hírek

2013. Október 16. 18:29, szerda | Helyi
Forrás: www.sunshinefm.hu/HZ

Volt fideszes politikusokat indít az Együtt-PM megyénkben

Volt fideszes politikusokat indít az Együtt-PM megyénkben

Bajnai Gordont Nyíregyházán is tüntetők várták.

Dr. Helmeczy Lászlót és dr. Sértő-Radics Istvánt indítja a 2014-es országgyűlési választáson az Együtt-PM és az MSZP választási szövetség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 6-os nyírbátori és a 4-es vásárosnaményi választókerületben - jelentette be szerda délután Bajnai Gordon Nyíregyházán.

Az Együtt-PM pártszövetség társelnöke elmondta: olyan embereket kerestek, akiknek nagy a helyi beágyazottsága, ismerik az ott élőket és már eddig is tettek és a jövőben is tenni képesek a megyéért. A sajtótájékoztatón egy megállapodást is aláírtak, a jövőben az Együtt-PM együttműködik a dr. Helmeczy László által vezetett, több helyi polgármestert is tömörítő Összefogás Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Felemelkedéséért Szövetséggel.

Bajnai Gordont Nyíregyházán is tüntetők várták, a demonstrációt vezető Román István fideszes országgyűlési képviselő a Sunshine FM-nek elmondta: az ominózus budapesti szobordöntés megfélemlíti az embereket, szerinte nyugodt és kiegyensúlyozott Magyarországra van szükség. Bajnai ezzel kapcsolatban elmondta: kiegyensúlyozott, szélsőségektől mentes kampányt terveznek.

http://www.sunshinefm.hu/volt-fideszes-politikusokat-indit-az-egyutt-pm-megyenkben/hir60262#contenttop

Ezek érdekelhetnek még

2024. November 04. 14:07, hétfő | Helyi

K&H: indul a „pénztanárok” versenye

a TikTokon csapnak össze egymással a pedagógusok

2024. Szeptember 25. 07:52, szerda | Helyi

NAV: szeptember 30-ig igényelhető vissza a külföldi áfa

2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld

637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben

Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.

2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld

Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását

Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.