Hírek
2010. Január 28. 11:54, csütörtök | Helyi
Újfehértón, Négyen erőszakolták meg egy nőt
Szerdán tett feljelentést egy 47 éves újfehértói férfi, hogy múlt
pénteken éjjel három személy erőszakkal ment be a házba, ahol két
testvérével lakik. Az elkövetők egy állítólagosan ellopott, háromszáz
forint értékű hólapát
A korlátozott cselekvőképessége miatt gondnokság alatt álló feljelentő kihallgatása során azt is elmondta, hogy az egyik tettes tavaly novemberben három másik társával már járt lakásukban, leitatták lánytestvérét, majd akarata ellenére közösültek vele. Akkor nem tettek feljelentést.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság újfehértói őrse a magánlaksértés mellett erőszakos közösülés miatt is eljárást indított. A nyomozás során kihallgatták a sértettet, a szintén korlátozottan cselekvőképes, gondnokság alatt álló 42 éves nőt, aki vallomásában megerősítette a bátyja által elmondottakat. A rendőrök még aznap kihallgatták, majd őrizetbe vették az erőszakos közösülés minősített esetével* megalapozottan gyanúsítható 19-26 év közötti négy helybeli férfit.
Jogszabályi háttér:
*Erőszakos közösülés Btk. 197. § (1) Aki mást erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel közösülésre kényszerít, vagy más védekezésre, illetőleg akaratnyilvánításra képtelen állapotát közösülésre használja fel, bűntettet követ el, (…) (2) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha (…) c) a sértettel azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többen közösülnek. (…)
Magánlaksértés Btk. 176. § (…) (2) Bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki másnak a lakásába, egyéb helyiségébe vagy az ezekhez tartozó bekerített helyre, az ott lakónak vagy azzal rendelkezőnek akarata ellenére vagy megtévesztéssel a) éjjel, (…) d) csoportosan bemegy vagy ott bent marad. (…)
Ezek érdekelhetnek még
2024. November 04. 14:07, hétfő | Helyi
K&H: indul a „pénztanárok” versenye
a TikTokon csapnak össze egymással a pedagógusok
2024. Szeptember 25. 07:52, szerda | Helyi
NAV: szeptember 30-ig igényelhető vissza a külföldi áfa
2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld
637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben
Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.
2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld
Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását
Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.