Városlista
2024. december 22, vasárnap - Zéno

Hírek

2010. Január 29. 08:32, péntek | Helyi
Forrás: automenedzser.hu

Felfüggesztették az M3-as folytatására kiírt szerződés aláírását

Felfüggesztették az M3-as folytatására kiírt szerződés aláírását

A Közbeszerzési Döntőbizottság felfüggesztette az M3 autópálya Nyíregyháza és 49. számú főút közötti szakasz építéséről szóló szerződés megkötését - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) csütörtökön az

A NIF közleményében hangsúlyozza: a beruházás folytatását tartalmazó, 2010. január 21-én kihirdetett eredményt az M3—HCZ 2009 Konzorcium támadta meg, miután az általuk benyújtott ajánlatot érvénytelennek nyilvánította a NIF. Az infrastruktúra-fejlesztő szerint a kizárás oka, hogy az M3—HCZ 2009 Konzorcium nem a felhívásnak megfelelő szakembert jelölt a pályázatban, és mindezt a hiánypótlás során felcserélte egy másik területre jelölt szakemberre, azaz az adott pozícióra új szakembert javasolt, amit a döntőbizottság - a NIF egy másik beruházása kapcsán - korábban megtiltott.
 
A NIF ezért reméli, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság helyesnek ítéli az infrastruktúra fejlesztő "következetes jogalkalmazását" - fűzik hozzá. A közbeszerzés nyertese a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást tartalmazó, érvényes ajánlatot benyújtó C-S-K-K 2009 Konzorcium, nettó mintegy 32 milliárd forintos ajánlati árral - mutat rá a NIF a közleményben. A C-S-K-K 2009 Konzorcium vezetője a Colas Hungária Zrt., a tagja a Strabag Építő Zrt., a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt., valamint a Kelet-Út Kft. A nyertes konzorcium nettó 31 milliárd 999 millió forintért vállalta a 34 kilométeres szakasz építését. A felhívásra hat ajánlat érkezett, amelyekből négyet - érvénytelenségre hivatkozva - kizárt az ajánlatkérő.
 
Az értékelés során érvénytelennek nyilvánított ajánlatot benyújtó M3—HCZ 2009 Konzorcium fordult a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz. A konzorcium vezetője a Nemzetközi Vegyépszer Zrt., tagja pedig az OHL

Ezek érdekelhetnek még

2024. November 04. 14:07, hétfő | Helyi

K&H: indul a „pénztanárok” versenye

a TikTokon csapnak össze egymással a pedagógusok

2024. Szeptember 25. 07:52, szerda | Helyi

NAV: szeptember 30-ig igényelhető vissza a külföldi áfa

2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld

637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben

Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.

2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld

Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását

Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.