Hírek
2016. Május 21. 08:10, szombat |
Bulvár
Forrás: Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti:
Csúnyán megbukott Sean Penn filmje Cannes-ban

A sajtóvetítésen kihuhogták, az első kritikák pedig egyöntetűen lehúzták Sean Pennnek a libériai polgárháborúban két humanitárius orvos közötti szereleméről szóló The Last Face című filmjét,
amelyet pénteken mutattak be a 69. cannes-i fesztivál hivatalos versenyprogramjában.
Miközben megkezdődött a díjkiosztó előtti visszaszámlálás a világ egyik legrangosabb filmes találkozóján, az utolsó előtti versenynapon az újságírók által egyik nagyon várt visszatérő vendég legújabb alkotását mutatták be.
Sean Penn 1997-ben a legjobb férfi alakítás díjával térhetett haza Cannes-ból az Életem szerelme című filmben nyújtott játékáért, 2008-ban pedig a zsűri elnöke volt. Az amerikai színész a 2007-ben forgatott Út a vadonba című filmje óta rendszeresen rendez is, a The Last Face az ötödik filmje.
A humanista és naiv melodráma főszereplői egy spanyol humanitárius orvos és egy segélyszervezet dél-afrikai, szintén orvos vezetője, akik a 2003-as libériai polgárháborúban egy misszió során szenvedélyesen egymásba szeretnek, majd eltávolodnak egymástól, amikor a sok rettenet láttán a nő úgy érzi, hogy a segítségük semmit nem ér, a férfi viszont folytatni kívánja a háborús missziókat.
A párt a dél-afrikai Charlize Theron és a spanyol Javier Bardem alakítják, kollegáikat a francia Jean Reno és Adele Exarchopoulos játsszák.
A színészként kétszeres Oscar-díjas Sean Penn - aki jól ismert politikai állásfoglalásairól és humanitárius elköteleződéséről - a pár történetét és válságát úgy meséli el, hogy a szerelemi jeleneteket kegyetlen háborús képekkel vegyíti, gyerekkatonákkal, súlyos sebesültekkel, menekültekkel és tömegmészárlásokkal, de mindeközben a néző semmit nem tud meg a konkrét politikai helyzetről Libériában.
Az idei erős mezőnyben még nem történt akkora bukás, mint a péntek reggeli sajtóvetítésen, amelynek végén annyira huhogtak a nézők, hogy egy Twitter-bejegyzés szerint "még az űrben is lehetett hallani". A francia Le Figaro szerint az alkotás egyértelműen az idei válogatás leggyengébb filmje, és Sean Penn botrányos melodrámát forgatott. A Télérama francia kulturális hetilap szerint groteszkre sikeredett az alkotás. Az amerikai Indiewire szerint Sean Penn élete legrosszabb filmjével állt elő.
"Befejeztem a filmet, nem tudok sokat hozzátenni a vitához" - mondta az esti bemutató előtti sajtótájékoztatón Sean Penn. "Vállalom a filmemet és mindenkinek joga van azt gondolni róla, amit akar" - tette hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 07:31, kedd | Bulvár
Elhunyt Mario Vargas Llosa irodalmi Nobel-díjas író
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Mario Vargas Llosa irodalmi Nobel-díjas perui-spanyol író.
2025. Április 14. 07:50, hétfő | Bulvár
Nemzetközi gitárfesztivált rendeznek Szegeden
Koncerteket, mesterkurzusok, szakmai előadások is szerepelnek a csütörtökön kezdődő 26. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál programjában - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2025. Április 13. 10:35, vasárnap | Bulvár
Sikeresen teljesítették a magyar űrhajósok a NASA kiképzését
Az Axiom Mission 4 (Ax-4) űrhajósai, köztük a magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor, és tartalékosa, Cserényi Gyula, sikeresen befejezték a NASA űrhajóskiképzését - közölte HUNOR - Magyar Űrhajós Program szombaton a Facebook-oldalán.
2025. Április 11. 07:47, péntek | Bulvár
A Prada olasz luxuscikk gyártó megvásárolja a Versace divatcéget
A Prada olasz luxuscikk gyártó csoport 1,25 milliárd euróért megvásárolja a Versace divatcéget a Capri Holdings vállalattól - közölte a Prada a honlapján közzétett közleményében csütörtökön.