Hírek
2014. Október 14. 10:46, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Tizenkét dühös ember - Különleges előadás jogászokkal Szegeden

Bíró, ügyész, ügyvéd és joghallgató is színre lép az apja meggyilkolásával vádolt fiú ügyében döntő esküdtek szerepében Reginald Rose Tizenkét dühös ember című darabjában, melyet szerdán mutatnak be Barnák László rendezésében a Szegedi Nemzeti Színházban.
A rendező az MTI-nek elmondta, hogy nyár elején kereste meg Tajti Gabriella, a Szegedi Tudományegyetem kulturális irodájának vezetője az ötlettel, hogy többségében jogászok részvételével színpadra állítanák a bírósági drámát. Bár az országosan egyedülálló kezdeményezést komoly kihívásnak tartja, hiszen a hazai nemzeti színházak nem igen tűznek műsorra alapvetően amatőrök által játszott darabot, örömmel vállalta el a feladatot. Mint mondta, Nyugat-Európában, ahol talán erősebb a civil kurázsi, egyáltalán nem szokatlan az ilyen előadás.
A darab Reginald Rose szövegére támaszkodik, nincsenek benne improvizatív elemek, a szereplők háttere mégis különlegessé teszi a produkció – hangsúlyozta Barnák László. Hozzátette: azt szeretnék elérni, hogy a nézők a fiú bűnösségéről elhangzó érveket hallva magukat a tizenharmadik esküdt helyébe képzelve elgondolkodjanak arról, milyen döntést kellene hozni.
Az októberi négy előadásra egy hónapja valamennyi jegy elkelt. A rendező szerint a megelőlegezett siker egyaránt szól a szereplőgárdának és a darabnak, hiszen sokak emlékezetében él az 1957-es film.
A tizenkét, többségében jogvégzett szereplő között Fekete Gizi Jászai-díjas színésznő szinte az egyedüli "civil". Reginald Rose valamennyi esküdtet férfiként képzelte el, a szegedi előadásban ezen változtatva két nő is a döntéshozók közé került, Nagy Erzsébet, a Szegedi Ítélőtábla bírája egy brókert, Fekete Gizi pedig egy érzékeny, érdeklődő, idősödő nőt formál meg.
Hegedűs István a táblabíróság büntetőkollégiumának vezetője játssza a történet talán legfontosabb figuráját, a fiú bűnösségében kezdetektől fogva kételkedő építészt. A bíró kivételes lehetőségnek tartja a színpadi szerepet, ami annyiban mindenképpen hasonlít munkájára, hogy az ítélőtáblán is nap mint nap döntést kell hozni a vádlottak ügyében, és ha kétséget kizárólag nem bizonyítható bűnösségük, csak felmentő ítélet születhet.
A produkció kapcsolódik az Országos Bírósági Hivatal nyitott bíróságok programjához. Egy ötödik, zártkörű előadáson szegedi középiskolások láthatják a drámát. Hegedűs István úgy véli, bár más a hazai és az amerikai bírósági rendszer a dráma a jog lényegét jól szemlélteti.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 16. 07:32, szerda | Belföld
Átadták az M44-es gyorsforgalmi út M5-ös autópálya és Szentkirály közötti szakaszát
Átadták az M44-es gyorsforgalmi útnak az M5-ös autópályát és Szentkirályt összekötő több mint 30 kilométer hosszú új szakaszát, amelynek köszönhetően Kecskeméttől immár Békéscsabáig kétszer kétsávon közlekedhetnek az autósok
2025. Április 16. 07:30, szerda | Belföld
Versenyfelügyeleti eljárást indított a GVH a Spar és az Auchan ellen
2025. Április 16. 07:28, szerda | Belföld
Tízből hat általános iskolás diák szakképzési intézményt választ
Már tízből hat diák az általános iskola nyolcadik évfolyama után szakképzési intézményt választ a továbbtanulásra
2025. Április 16. 07:25, szerda | Belföld
Az amerikai pénzügyminisztérium levette Rogán Antalt a szankciós listáról
Az amerikai pénzügyminisztérium levette Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert a szankciós listáról, ami világosan bizonyítja azt, hogy más szelek fújnak Washingtonban