Hírek
2012. Május 14. 12:23, hétfő |
Helyi
Forrás: www.sunshinefm.hu
MSZP: A kormány döntései megyénkben okozza a legnagyobb hátrányokat
A kormány döntései egyre hátrányosabb helyzetbe hozza a megyénkben élőket – mondta mai sajtótájékoztatóján dr. Halmi József. Az MSZP megyei alelnöke szerint a kormány a fiataloktól veszi el jövőjüket azzal, hogy felére csökkentette az államilag támogatott képzéseket, ugyanis a költségtérítéses szakok sok százezer forintos tandíját sokan nem tudják majd fizetni, így a továbbtanulni vágyó fiatalok nagy része úgy írják, hogy bizonytalan a jövőjük. A szociális alapellátásban a kormány az egyházaknak kedvez, mivel az önkormányzatokhoz és a civil szervezetekhez viszonyítva magasabb normatívát ad számukra.

A kormány tudatosan szervezi az egyházak felé a szociális alapellátásokat, ráadásul az egyháznak majdnem kétszer annyi támogatást ad a tevékenység elvégzéséhez, mint az önkormányzatoknak, vagy a civileknek. Az egyházak számára minden megkötöttség nélkül engedélyezi, hogy szociális alapellátást végezzen, a civileknél ugyan ezt a tevékenységet az adott település közgyűlési felhatalmazásához köti. Halmi József kiemelte, hogy az MSZP nem egyházellenes, de szerinte egyenlő feltételeket kellene teremteni ebben a szférában is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
