Hírek
2012. Május 25. 09:24, péntek |
Helyi
Forrás: MTI/HB
Hatvan minősített falusi szálláshely Szabolcsban
A turisták ellátása egyben a falvak agrártermelői számára is lehetőséget jelent, hiszen a vendéglátóhelyeknek értékesíthetik termékeiket.
Már hatvan szálláshely működik a falusi turizmus keretében Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - hangzott el Baktalórántházán csütörtökön azon a konferencián, amelyen az idegenforgalom vidékfejlesztő hatásait elemezték a szakemberek. Hanusz Árpád, az országban elsőként, 1992-ben alakult Falusi Turizmus Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének elnöke elmondta: a hatvan minősített szálláshelyen több mint 600 vendéget tudnak fogadni egyszerre. A szabolcsi szálláshelyek kihasználtságán érződik a recesszió, kevés a vendég, 60 százalék feletti éves foglaltsággal csak három, a tivadari, a szatmárcsekei és a túristvándi falusi vendéglátóhely dicsekedhet. A térségi érdekvédelmi szervezet elnöke kiemelte: a megye az urbanizáció közepette is megőrizte természeti szépségét, tájainak érintetlenségét, továbbá a népi építészet, a műemlékek nagy száma miatt számíthat a falusi turizmus fellendülésére.
Az egyéni szálláshelyek mellett ma települési, önkormányzati vendégházak is működnek a megyében, továbbá a térségi vízügyi igazgatóság és vadásztársaságok is rendelkeznek idegenforgalmi létesítménnyel.
Az idegenforgalmi vonzerőt erősíti - folytatta az érdekvédelmi szervezet elnöke - hogy a szálláshelyek ma már minőségi programokkal is várják a vendégeket. Települési, megyei, térségi, sőt határon túli rendezvények, fesztiválok kapcsolódnak a vendéglátáshoz. A programok összehangolását, a falusi vendéglátóhelyek együttműködését segítik a megalakult helyi és térségi turisztikai desztinációs menedzsmentek, az úgynevezett TDM szervezetek is.
Hanusz Árpád hangsúlyozta: a falusi turizmusnak a jövőben is kiemelt szerepet kell kapnia a vidékfejlesztésben, hiszen jövedelemtermelő képességével és foglalkoztatást javító hatásával nagyban hozzájárul az érintett térségek lakosság-megtartó erejének fokozásához.
Az elnök szerint a turisták ellátása egyben a falvak agrártermelői számára is lehetőséget jelent, hiszen a vendéglátóhelyeknek értékesíthetik termékeiket. A friss zöldség, gyümölcs és húsellátás mellett a feldolgozott élelmiszeripari termékeket a vendégek magukkal is vihetik, további piacot teremtve a falvak áruinak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
