Hírek
2012. Május 24. 10:48, csütörtök |
Helyi
Forrás: www.sunshinefm.hu/HB
Gyökereink-szárnyaink – Görögkatolikus ifjúsági búcsú Máriapócson
A fiatalok közösségi munka keretében száz, a görögkatolikusság történelmében kiemelkedő szerepet betöltő személynek emléket állító nyárfát telepítenek Máriapócson.
Ahagyományoknak megfelelően Pünkösd előtt,május 26-án rendezi meg a Hajdúdorogi Egyházmegye ifjúsági búcsúját. A rendezvény mottója – mely végigkíséri a fiataloknak szánt valamennyi rendezvényt – ebben az esztendőben: gyökereink-szárnyaink.
A jelmondattal a szervezők szeretnék elérni, hogy az ifjabb generáció felismerje az őket körülvevő világban azokat az alapvető dolgokat, értékeket, melyek nem letartó, hanem sokkal inkább tápláló gyökérként, megtartó erőként szolgálnak az életükben, ugyanakkor repítő szárnyakat is adnak nekik.

A nap programja az idén 100 éves Hajdúdorogi Egyházmegye centenáriumi évébe is illeszkedik, hiszen a fiatalok közösségi munka keretében száz, a görögkatolikusság történelmében kiemelkedő szerepet betöltő személynek emléket állító nyárfát telepítenek a Máriapócson újonnan létrehozandó centenáriumi parkba. A cél kettős: egyrészt felhívni a fiatalság figyelmét környezetük tudatos gondozására, ápolására, vigyázására, másrészt élővé tenni a történelmet számukra, bekapcsolni őket abba, hiszen az emlékfák ültetésével egyszerre lesznek részesei a múltnak, jelennek és jövőnek.
A délutáni sportversenyek, vetélkedők, előadások és a közös szertartás után pedig Kowalsky meg a Vega ad este nyolc órától élő koncertet a résztvevőknek, majd – a múltat megidézendő – retro party és táncház zárja a napot.
A nap részletes programja:
2012. május 26., szombat – Máriapócs
Gyökereink:
09.00 – Érkezés, regisztráció a Pápa téren
10.00-12.00 – Centenáriumi emlékpark létrehozása – Faültetés, táblaelhelyezés, pannachida
12.30-13.00 – I. előadás - Mosolygó Tibor atya
13.00-14.30 – Ebéd
15.00 – Sport
- foci (100 gólig)
- kosár (100 pontig)
- céllövés (100-as szám kilövése)
- 1 perc és nyersz (vetélkedő)
16.30-17.00 – Pihenő
Szárnyaink:
17.00 – II. Előadás - Lukács Imre atya
18.00 – Püspöki vecsernye, 100 léggömb felengedése szentírási üzenetekkel
19.00 – Vacsora
20.00 – Koncert - Kowalsky meg a Vega
Élőkép gyertya megvilágítással (IC XC NIKA)
22.00 – Ajándék ("drink") sátor, beszélgetés (karaoke)
2012. május 27. (vasárnap)
06.45 – Utrenye
08.00 – Reggeli
10.00 – Püspöki Szent Liturgia
12.00 – Ebéd, eredményhirdetés
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
